Történetek a Büdösből: Maszka

(második nap)

A következő nap egy kicsit fentebb hagyta a kocsiját, mert a barlanglátogatók számára fenntartott parkolót két turistabusz foglalta le úgy, hogy egy fia kocsi se fért ott el mellettük. Iskolások kirándulóbuszai, az egyik sofőr lent maradt a kocsinál- látta eleget a Büdöst- és unottan cigizett, fordítva ülte meg a parkoló rozzant padját, a támlára könyökölve fújta a füstöt s néha-néha egy nikotinosat sercintett a fűbe.
Vidám tinicsoportok szállingóztak vissza a buszhoz, s néha egy-egy tanár. A lányok sugdolózva, néha kacarászva pislogtak ki a galeriből, suttyomban szemügyre véve az egyenként lebaktató srácokat.
- A háló ki van vetve, s a srácok még csak nem is sejtik a csapdát. - gondolta Grófúr - Van még idő, majd rájönnek - s vidáman somolygott volna a bajsza alatt, ha lett volna neki bajusza.
Nekiveselkedett a kaptatónak. Jó idő volt, a Nemere még nem söprögette a hegyoldalt, a Büdös-barlang lehelete csak az út felétől csapta orrba.

Lassan majd megszokja, van még két hete a reumakúra végéig. Sajgó térde a végén meg se fogja érezni a meredeket.
- Hiú ábránd - gondolta - de azért vajmi javulásban csak reménykedett.
A fiatalok továbbra is vidáman, fürgén szaporázták lefelé a meredeken. Minden csoport kuncogott valamin, s minél fentebb mászott, a gyerekek egyre vidámabbnak tűntek. Egy csoport serkenő bajszú fiú pedig szinte gurult a röhögéstől.
Egyre inkább gyanús volt neki, nem tudta mire vélni a dolgot.
Megállt, szemügyre venni egy szömörcsögöt, amelyik alattomosan kidugta semmivel össze nem téveszthető kalapját egy falevél alól.
- Csak nem bolondgombát ettek - jutott eszébe a gomba láttán, de hamar elhessegette a gondolatot - ez kizárt, osztálykiránduláson tilos gombát gyűjteni, pláne enni...
Felért a barlangtorokhoz.
A tegnapi turisták jutottak eszébe, már majdnem el is mosolyogta magát, de valami ebben megakadályozta s a szájára fagyott a vigyor. A barlangból egy tömlő kígyózott kifele aminek a végét valaki egy piros szalaggal a barlang melletti fához kötötte. Egy olyan tömlő, amit a bányászok használnak a légzőkészülékeikhez, vagy a csatornatisztítók, amikor szennyvízaknákban dagonyáznak és a slag végét kint rögzítik, hogy lélegezni tudjanak.
- Biztosan tisztítják a barlangot, azért van ez itt - gondolta - és már szaporázta be a barlang száján, amikor szabályosan földbe gyökerezett a lába: a falócán egy idős hölgy üldögélt, fején... hát a fején nem más díszelgett, mint egy második világháborús gázmaszk, mellette egy másik hölgy - maszk nélkül - és vidáman cseverésztek.
- Kezüket cs...csókolom, köszönt Grófúr.
- Jónapot kívánok - fogadta a maszkátlan hölgy.
- Űű-pü-űű khi-űű-űűkh - köszönt a másik a maszkból, amit egy kis jóindulattal talán szintén "jónapot kívánok"- nak lehetett volna fordítani, ha az emberi kommunikáció berögzült redundanciája ezt nem tette volna teljességgel fölöslegessé. Grófúr meg volt győződve, hogy visszaköszöntek, sőt, úgy is hallotta, hogy "jónapot kívánok".
Egy fejbiccentés is ugyanezt jelentette volna ebben az abszurd szituban.
Vigyorát nem tudta visszafogni, ezért inkább széles mosollyal lehuppant a szemközti padra gyógyulni. A mai humoradag megvolt, a léleknek megadatott, már csak a porhüvely térdtáját kellene kikúrálni, legalábbis részben.
- A kéngőz legkisebb mennyiségét sem bírja a szeme, azonnal begyullad, viszont nagyon jó hatással van a lumbágójára -  magyarázta, szinte mentegetőzve a maszkos barátnője. Megboldogult férje kezelte a megyei dögkutakat, a maszk a kötelező védőfelszerelés részeként, leselejtezve megmaradt, ezt vitte magával az özvegy- mint később kiderült, minden évben - a Büdös-barlanghoz friss levegőt szívni.
- Tehát mégsem háborús gázmaszk - nyugtatta meg magát Grófúr belülről.
Egy fél óra csevegés után, amelybe a gumifejű is bele-beleszólt, Grófúr már egészen jól kezdte érteni a maszknyelvet.
- Mi fél szavakból is megértjük egymást - sütötte el az ezeregyes szállóigét a hölgyeknek, akik - nem kis meglepetésére - megértették a célzást.

Jól telt az idő, újabb turista nem zavarta meg a gázbarlang idilljét, amikoris Grófúrnak eszébe jutott egy történet,amelyet Citrom Laji, alias Füge, taxisofőr horgászcimborája mesélt el neki hajdanán, egy téli estén a Súrlott Grádicsban.

- Képzeld el Öregem - mindig így kezdte a mondókáját - ma hogy jártam!
- Na, hogy jártál? - kérdeztem. Füge történetei előtt legtöbbször tanácsos volt fedezékbe vonulni.
- Telefonos rendelésre mentem volt a Rigó utcába - Füge mindig igyekezett választékosan fogalmazni, az más kérdés, hogy ez nem igazán sikerült neki - tudod, ahoz a finom idős hölgyhöz, tudod, na, hogy is hívják? - Füge elbizonytalanodott, ilyenkor túrta az elsőt az orrába.
 - Megvan! Edit tánti. Taxit szokott rendelni havonta egyszer, csütörtökön, mindig a piacra viteti magát, ott meg kell várjam, amíg befejezi a bevásárlást - néha két órát is elidőz - de mindig rendes borravalót kapok. Aztán behordom otthon a csomagjait. Ez a rendes program. Persze néha a színházba is el kell vigyem, de ott nem várat. Gyalog megy haza, közel lakik a színházhoz.
- Jól van na, de mi ebben a különös? - ráztam fel a mesélőt, mert a történet kezdett ellaposodni.
- Mindjárt mondom. Rendeltél valamit?
- Itt már nincs kiút - láttam be magamban, s rendeltem neki egy fél vodkát, mert azt nagyon szerette, még orosz fogságban szokott rá.
- Na, így már mindjárt más! Mondom, telefonon hívott, csütörtök volt. Beparkolok a ház elé, felmegyek a lépcsőn, csengetek, ahogy szoktam, bentről kutyaugatás.
- Hogy is hívják a kutyust? - Füge megint piszkantott egyet az ormányán, mert elbizonytalanodott, de gyorsan feltalálta magát - Nem fontos.
- Senki nem nyitott ajtót, a harmadik csengetésre végre, mocorgás bentről, nyílik az ajtó, azt hittem nem látok jól.
- Te Grófúr, rendeltél valamit? Felhívás a második fél vodkára.
- Na mit nem láttál jól? - s rendeltem.
- Ott állt az ajtóban Edit tánti pongyolában, hajcsavarokkal a fején és búvárszemüveggel. Én mindig elegánsan, rendesen felöltözve láttam őt, maximum sportcipőben, amikor piacra vittem, - mondom neked, megijedtem.
- Kézcsókom, Edit tánti, jól tetszik lenni? - kérdeztem, de nem voltam teljesen biztos benne.
- Jónapot Lajos. Jesszusom, el is felejtettem, hogy tízre hívtam. Elnézést, várjon meg kérem az autóban, mindjárt elkészülök.
- Jól van Edit tánti, de hova megyünk majd? Megmondom őszintén komám, hogy arra gondoltam, hátha orvoshoz kell vigyem.
- Hová, hová? Hát a piacra, Lajos.
- Edit tánti, biztosan jól tetszik lenni? - akadékoskodtam tovább.
- Lajos, mi lelte magát? Hát persze, hogy jól vagyok, mindjárt jövök. - Azzal sarkon fordult és indult volna befele, de ekkor az előszobatükörbe pillantott és észrevette a búvárszemüvegét.
Hahotázni kezdett:
- Jaj, Lajos, most már értem, miért gondolta azt, hogy meghibbantam. Épp hagymát pucoltam az ebédhez, de ilyenkor mindig megtisztítok és ledinsztelek egy kilónyit, hogy ne büdösítsem be minden főzéskor a házat. A hagymától mindig nagyon könnyezek, az utóbbi időben ez valóságos allergiává fajult, napokig piros a szemem tőle, mind a nyuszinak. Ezért az orvos azt tanácsolta, hogy hagymapucoláshoz vegyek föl egy búvárszemüveget. Ez aztán be is vált.
- Kár, hogy nem írta föl receptre a búvárszemüveget is - mondtam - s rendeltem még egy felest Fügének, aki rém zokon vette, hogy nem díjaztam kellő röhögéssel a történetet.
De kivételesen most nem is túrt az orrába.
Legalább ennyit elértem a három felessel.