2016. július 2.

Hipnózis II. rész. Idrijca

Márványpisztráng
... vagyis a második álomnap.
A klasszikus mondás, hogy "fish early and late" első intelmét nem tartottuk be. "Early" alatt a hajnalt feltételezve...hááát ahhoz képest kilencre értünk a folyóhoz.
Lehet, hogy volt az tíz óra is. Az Idrija-i híd melletti parkolóban már gyülekezett a társaság, olasz, szlovén, orosz és magyar pecások bíbelődtek a felszerelés összeállításával és összehangolásával a gigapérek és vaskos márványpisztrángok őszinte bánatára.

Figyelem a sürgés-forgást, szóba elegyedünk, vizslatom a felszereléseket. Hatos-nyolcas botok, 16-18- as tippetek, nagy szárazlégy választék, nimfák, sztrímerek mindenkinél.
A nullás Stickman nimfázóm őszinte részvétet csal mindenki arcára, gondolják: - Szegény öreg, meghibbant.
Ötösnél erősebb bot nincs nálam, kaparom elő a tokból, erre megszólal szlovén kísérőm, aki nagy ismerője a vidéknek: - Maradj a nullásnál, semmi gond nem lesz, legalább kevesebb halvesztés és szakítás lesz.


Maradtam és nem bántam meg...

- No de legalább 16-os tippet...
- Ha nem használsz tizenkettest, nem vagy a barátom, mondta Damjan és őszintén gondolta.
- A legfinomabb szerelékkel ezekre a halakra? - kételyeim támadtak, de hát ő csak jobban tudja, ő van otthon.
Elképzeltem a filmet: két bamba leballag a híd lábához nullás pilinckával, nem veszi figyelembe, hogy a híd feletti rész a legjobb hely, átevickél a híd alatti végtelen laposba, ahol úgysincs semmi, dobálja a partot és... mindenki elnézően somolyog magában.
Na, onnan jött a nagy márványpisztrángom. A jobb parti bokrok alatt vettem észre óvatos szedést, olyan volt, mint a sujtásos küszök csipegetése a Kupa folyón. Ott az a kiosztás, hogy partszélben küszök, kissé bennebb pisztrángok, sodorban pérek...gödrökben galócák...gondolom, mert még nem láttam, csak hallottam a Kupa galócáiról.
Be a száraz a bokor alá, mendelés jobbra és...akkora rávágás, hogy szinte kiejtem a botot a kezemből.
- Küsz, mi? - gondoltam...volna, ha egyáltalán gondolni tudtam volna valamit. A mendből kiment a has, a zsinór elég laza volt, a botspicc megemelése tizenöt méterről fabatkát sem ért, így egy balra fél piruettel kápráztattam el a nézőközönséget, aki a hídról nézte a mutatványt.
Elindult a torpedó, Damjan mondja: marmorata - én meg egy icipicit megilletődve kapaszkodom a botba és látom, ahogy a spicc méteres bólogatással hajol meg a hal ereje előtt, de egy-egy huszáros kirohanásnál a Stickman nullás közepe megmakacsolja magát, és le a nyéltagig, sőt a nyélig beszáll a harcba, tartja a halat. Az ötven pluszos pisztrángot szinte nem is érzem erősnek, a fárasztás egy csoda ezzel a bottal.
Átvillan az agyamon - frászt, a reflexeimen -, hogy a tippet csak 12- es. Igaz, hogy Stroft és friss beszerzés, de csak tizenkettes.
- Ha ez megtép, belököm Damjant a vízbe - határozom el, mondom is neki, de csak vigyorog:
- Nyugi!
Tíz-tizenkét perc után mindketten kifáradtunk, de végül meglett. Csodálatos aranyszínű példány, egészséges, harcos.

Itt már visszament, de piheg még egy picit az eliramodás előtt.
Rólam meg a víz fölött szakad a víz...

Azon azért elmerengtem, mi lett volna, ha nagyobb hal akadt volna horogra?
- Itt nincsenek nagyobbak - mondja Damjan. Azokért este megyünk egy másik szakaszra, ott lehet erősíteni a szerkót, maximum ötösig.
A kemény, nagyobb osztályú botokkal vastagabb zsinórokat kell használni, azzal pedig nehezebb becsapni a halakat. Tudtam, de ennyire késélen...?
Estig végigjártunk még négy helyet, de én már nem váltottam ötös botra. Váltakozva a nullás és a Stickman 3-as, 10'-as , három részes botokkal horgásztam szürkületig.

A hármas Stickman a kedvencem, kár, hogy csak spéci protekcióval lehet beszerezni, mert nem szériagyártmány. Talán azért, mert három részes bot. Hát nem mindegy, hogy 80, vagy 110 centis az a bottok? Elfér az a csomagtartóban!
Igen, ez itt a reklám helye!


Caplattunk a titokban

A fenti híd környékén jött az eddigi legnagyobb pérem.
Óvatosan, a parton haladva vettem észre, amint két szürke kő között egy hosszabb szürke kő furcsán viselkedik, mintha mozogna.
- Pér - súgja Damjan - leguggolni!
Guggolok, recseg a térdem, az egész napi lábon állásból nehéz hirtelen váltani. Kipiszkálom a "kissésúlyozottfácántyúkfaroknimfát" a dobozból, kötném föl a tizennégyes fluorokarbon tippetet, mikor társam rámsziszeg:
- Hagyd a francba, kösd a tizenkettesre!
- De az monofil, ez meg nimfa, ahhoz fluorokarbont szoktam...
- Hagyd, nincs idő, ha észrevesz, szevasz!
Nem vitatkozom és meginog bennem a fluorokarbon-monofil használatáról berögzült mantra.
Audiatur et altera pars, főleg ha ráadásul még jobban is tudja.


Megfogtam életem pérjét, egy ötvenegy centis adriai pért

Belépőjegy az 50 plusszosok klubjába.
Az már kissé fárasztóbb, hogy a 65+ klubban is tag vagyok.
Lehetséges, hogy azért recseg a térdem?

Utána Damjan befogadott az Idrijca-i pérhorgászok 50+ klubjába.
A többi már csak hab volt a tortán.
Egy patakon, ahol több a márványpisztráng, mint más hal, igaz kisebbek; egy másik híd alatt, ahol a szokásos szivárványos csorda várja tátott szájjal a bedobált eledelt, 70 fölötti bandanaggyal (ezekkel nem foglalkoztunk); és szürkületkor a kanyar.
A Kanyar!
Erős tegzesrajzás kezdődött és a halak olyan cuppogást rendeztek, amilyet csak filmekben látsz, no meg szlovén vizeken.
Itt váltottunk ötös szerkóra, vastagabb tippetre - nem is olyan vaskosra, csak tizennégyesre - de pont ez kellett.
Vegyesen jött szivárványos és márványpisztráng, a pérek elültek a víz alatti ólak tyúklétráira pihenni, mi meg sötétedésig pecáztunk.

Tizenegyre értem a szállásra, ami Vrhnika-ban volt, szemben a Szlovén Műszaki Múzeum bejáratával.
Érdekes lehet ezt is meglátogatni, de most nem ezért jöttem.
Holnap vár az Obrh folyó.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése